Tanulmány a shiatsu hatásairól megfigyelések, tapasztalatok és visszajelzések alapján
Kvantum shiatsu, a határtalan fejlődés lehetősége – Gulyás Viktor shiatsu-gyógyász és oktató cikke
A hosszú élet egyik titka életcélunk megtalálása, és abban való kiteljesedés.
Ikigai: egy japán kifejezés, amely az élet értelmét, célját, boldogságát, tartalmasságát jelenti. Összefoglalja mindazt, amiért érdemes reggel felkelni, és kitartóan tevékenykedni egész nap, úgy, hogy a lehető legtöbb örömet találjuk benne. A japánok szerint ikigai az, amit igazán szeretünk, amit különösen jól csinálunk, ami a munkánk és a hobbink is egyben, amit jól megfizetnek, amivel jót teszünk másoknak és amire szüksége van a világnak.
Az ikigai japán kifejezés két szóból áll: az „iki” az életet és a „gai” pedig értéket, értelmet jelent. Rokon értelmű a boldogság szóval, de jelentős különbség, hogy ikigai-al még rossz, boldogtalan állapotunkban is rendelkezünk, akkor is érdemes várni a jövőt, hiszen az életünk akkor is szolgál értékekkel, örömökkel.
Az öt íz kifejeződése bennünk a kínai öt elem tanának tükrében
Leginkább a különféle ízek utáni sóvárgás kapcsán tudjuk megfigyelni ezeket a jelenségeket.
Jónéhány embernek van számára is zavaró sóvárgása édesség után, amikor aggódik valami miatt (ez a lép érzelme). A hölgyek közül sokan kívánják a sós ropogtatni valókat a menstruáció előtt. Ehhez a vese meridián kapcsolható.
Ha alaposabban tanulmányozzuk ezt a témakört és tudatosan figyeljük magunkat, kulcsot kaphatunk Önmagunkhoz. Amikor kiesünk az egyensúlyunkból, érezhetjük valamelyik íz utáni sóvárgást magunkban, amely ezt kiegyensúlyozza.
A kínai orvoslásban (öt elem tanában) az öt páros szerv, meridián, illetve energiaminőség kapcsolódik az öt fő ízhez. Például, a lép/gyomor meridiánok az édes ízhez köthetőek. Azok az emberek, akiknél a gyomor vagy a lép energiája „kibillen” az egyensúlyból, akkor vagy sóvárgás vagy extrém irtózás alakul ki az édes ízű ételekért/ételek ellen. Ez például úgy ellensúlyozható, hogy lassú felszívódású szénhidrátokat viszünk be pl. édesburgonya vagy zabpehely mézzel. Gyakran csak azt vesszük észre, hogy irdatlan mennyiségű cukros ételeket eszünk, mint például fagyi, sütik, stb.
Elemek, meridiánok szerint az ízek szerepe:
Vese/hólyag meridián
– Víz elem
– SÓS íz
– Chips, sós rágcsálnivalók, szója szósz, sajtfélék
– Félelem, rettegés érzése
– Amikor ezzel az érzelemmel találkozunk, a sós utáni sóvárgás megemeli a test víztartalmát, hogy megvédje azt a félelemtől. A túl sok só, amit mindenki tud, irritálja a vesét és vizet tart vissza, ezzel megemelve a vérnyomást.
Máj/epe meridián
– Fa elem
– SAVANYÚ íz
– Citrom/ citrusfélék, ecetes ételek, narancslé, olíva olaj, zöldségek, fermentált ételek, fokhagyma
– Frusztráció, düh, stressz, irritáltság érzése
– Amikor az életerő megreked a májban, és elkezd felhalmozódni a stressz, düh, elfojtott agresszív érések miatt, a savanyú ételek segítenek abban, hogy ezt megtörjék és a megrekedt energiát elvezessék. A savanyú íznek összehúzó és gyorsító energiája van. Ilyen a savanyú káposzta, az ecet és a szilva.
Lép/gyomor meridián
– Föld elem
– ÉDES íz
– Tejtermékek, édességek, cukorfélék, magvak, a teljes gabonák, a zöldség-gyümölcsök egy része. A cukor a méz ellentétes hatást vált ki a szervezetben.
– „Nem vagyok leföldelve” érzet, aggódás, elveszett érzés
– Anyával való kapcsolat (tej-anyatej), önmagunk igényeivel nem törődés, sokat költöző emberek, sokat utazók, akik úgy érzik,” nincsenek gyökereik”, édes ételek evésével kompenzálnak
Tüdő/vastagbél meridián
– Fém elem
– CSÍPŐS, FŰSZERES íz
– Chili, wasabi, jalapeno, csípős szószok vagy menta, rágófélék
– Érzelmi megrekedés, bánat, feldolgozatlan szomorúság: a csípős ételek segítenek felszakítani ezeket (csakúgy, mint a slejm, amikor felszakad a tüdőben). Ilyenek a hagyma, retek, gyömbér, bors, őszibarack stb. A túl sok és túl erős ízek túlműködést okoznak és a májat, tüdőt, beleket irritálják.
Szív/vékonybél, szívburok/hármasmelegítő meridián
– Tűz elem
– KESERŰ íz
– Kávé, csokoládé, bármilyen kávés készítmény
– Vidámság, élvezet hiánya, életerő, mentális nyughatatlanság
– Stimuláló anyagok utáni sóvárgás
– Azért fogyasztunk keserű, stimuláló anyagokat, hogy felébresszük az idegeket, amikor kiégettek vagy fáradtak vagyunk. A pitypang, a bojtorján és a sárgabarack ezeket az energiákat közvetíti.
shiatsu masszázs Budapest 14. kerület